Beszélgetés Maga. Szeitl Zitával

2013. szeptember 22-én Dr. Solymár Mónika evangélikus lelkész búcsúztatására gyűltünk egybe a Heiland-templomban, hogy az istentisztelet keretén belül mondjunk hálát és köszönetet a gráci protestáns gyülekezetben kifejtett sok éves lelkes és odafigyelő munkásságáért.
Az istentisztelet és az Úrvacsora osztás után Mónika megáldotta a jelenlévőket és bemutatta utódját, Mag. D. Fónyad Pál nyugalmazott evangélikus plébánost, majd a gyülekezeti terembe hívott mindenkit a hagyományos beszélgetésre.
Az orgona lassan elcsendesedő kíséretében hagytuk el az Isten házát, hogy egy gazdagon terített asztal köré telepedve vegyünk részt a presbiterek
- Szeitl Zita és Kiss Viktor - szervezésének köszönhető uzsonnán, csodálhassuk meg a gyülekezet együtt megtett közös útjának képekben rögzített "Emlékkönyvét", a hálás szeretet jelét.
S mikor a temlom orgonistája, Maga. Szeitl Zita Jób történetébe kezdett,
eldöntöttem, ,kié a következő "Arckép a Csarnokban".

Kedves Zita! Köszönöm, hogy elfogadta meghívásomat és mindjárt beszélgetésünk kezdetén be kell vallanom, hogy az összes, amit tudok Magáról, az az, hogy 2008-ban érkezett Grácba, ahol a KUG-on (Kunstuniversität Graz) orgona szakon tanul, és 2012 februárjától a gráci evangélikus gyülekezet egyik presbitere. Ezért kérem, kezdjük talán egész az elején, és meséljen Magáról, gyerekkoráról.

Budapesten születtem zeneszerető szülők házába, ahol én vagyok a legidősebb a
négy leány közül. Érden nevelkedtem, az általános iskolát is itt végeztem, és az ottani zeneiskolában szolfézs és zongora órákat látogattam, aminek természetes következménye volt, hogy otthonunk bútorzata egy pianinóval gazdagodott. Miután szüleim gyerekkorukban tanultak hangszert, és a Magyarországon ismert rádiójátékokon, - ki ismeri fel a leggyorsabban a játszott zenedarabot, vagy annak szerzőjét - több alkalommal is díjat nyertek, ezért gyakorlásomon keresztül megint
vissza találtak ifjúságuk zenevilágába, így együtt gyakorolt a család.

13 éves koromtól tagja voltam az érdi evangélikus gyülekezet énekkarának. A velük való első nyilvános szereplésem egy rádiós istentisztelet keretén belül történt. Mint gimnazista a budapesti Weiner Leo Zeneműhvészeti Szakközépiskolába jártam zongora és orgona szakra. Ebben az időben már természetes volt, hogy naponta -
tehát kivétel nélkül minden nap - négy órát gyakoroltam. Mert ha az ember csak egy
napot is kihagy a rendszeres gyakorlásból, s ez lehet, hogy hihetetlennek hangzik,
de már meg lehet érezni az elkövetkezendő napokban a játékán.
Az érdi gyülekezettel kapcsolatban még szeretett volna valamit megemlíteni
a kántorkodásra vonatkozólag. Elmesélné még ezt is nekünk?
Hogyne, szívesen. A fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben kántori oklevelet szereztem és az oklevél megszerzése után tanárként segítettem az intézet munkáját.
Mindezek után hogyan került ki a gráci egyetemre?
Mikor én befejeztem a középiskolát, és Budapesten az egyetemre szerettem volna
beiratkozni, akkor álltak ott át az új bolognai rendszerre, és igen nagy volt a zűr-zavar. Senki nem ismerte ki magát, s az én problémám az volt, hogy mindkét
szakot, az orgonát és a zongorát egyidőben, párhuzamosan nem tudtam elkezdeni.
Ez a párhuzamosság volt Grazban lehetséges. Erre a gráci egyetemhez fordultam,
ahol minden további nélkül engedélyezték a mindkét szakra való beiratkozásomat.
Így kerültem én Grácba.
Később aztán már Budapesten is felvehettem volna mind a két tantárgyat, de akkor én már gráci diák voltam. És idén júniusban sikeresen befejeztem a zongoratanulmányaimat a magiszteri címmel. Az orgonát pedig 2014 nyarán fogom lezárni.
Ha jól hallottam, Maga már tanulmányai mellett el is kezdett tanítani. Igaz ez?
Igen, a St. Peter-i zeneiskolában 15 zongora tanítványom van 6-tól 8 éves korig.
Itt megint csak visszatérek a már említett mindennapi gyakorlásra, ami feltétlen
szükséges, és amiről a gyerekeknek naplót is kell vezetniük.
Melyek a további tervei?
2014 nyarán befejezni az orgona tanulmányaimat. Szeretném a kicsinyek tanítását
megtartani, hogy három év tapasztalatát tovább tudjam fejleszteni és tovább tudjam adni. Rövid távú tervek: koncertek az adventi időben a gráci domban (Messiaen: Isten születése, A Szűz és a Gyermek) valamint a Herz Jesu templomban a Kepler Spatzen kórussal egy CD felvétel,melyet 2014-ben fognak kiadni. A Sankt Peter templomban áprilisban a Luther-korálok.
No, meg a mindennap követelményeinek megfelelően minden vasárnap - mint egy
a három közül - az orgonista feladatának elvégzése a Máriagrüni templomban, havonta egyszer a protestáns gyülekezet istentisztelete, s ha vannak magyar esküvők, temetések, akkor a kántori feladatok ellátása.
De még legalább egy szót Jóbról.
2013. szeptember 15-én volt Budapesten a Deák-téri evangélikus templomban
Petr Eben (1929-2007) Jób néven ismert zenedarabjának előadása, melyben Isten
és Jób párbeszédét jeleníti meg egy narrátor és az orgona, ahol az utóbbi Jób pozitív
lelki világát van hivatva tükrözni. Gyönyörű feladat volt számomra.


Kedves Zita! Nagyon szépen köszönöm türelmét és érdekes beszámolóját. Végezetül pedig engedje meg, hogy nyári eljegyzéséhez tiszta szívből gratuláljak és a jó Isten áldását kerjem életútjára.

Koós János